A magyar birkózás bízvást meríthet akár kis műhelyek munkájából is. Például a Dunaharaszti MTK viszonylag rövid idő alatt két válogatott szintű sportolót is adott a sportágnak. Szmik Attila – akinek a testvére is Harasztin kezdett – 96 kilós, szabadfogású, válogatott sportoló kiválóan szerepelt 2014-ben a nemzetközi mezőnyben, és jelenleg a Csepel BC-Dunaharaszti MTK színeiben versenyez. Lukács Norbert szintén a válogatott keret tagja. Ő is a Csepel BC birkózója lett, de mindketten a Lenkó „istállóban” járták ki a birkózás iskoláját. Lenkó Károly lányáról, Petráról nem is beszélve, aki rajthoz állt a 2005-ös budapesti vb-n, és pályafutása befejezése óta az édesapjával együtt edzősködik.
„Itt próbálunk csodát tenni” – mutat körbe Lenkó Károly, a Dunaharaszti MTK birkózóinak vezetőedzője. Itt, vagyis a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tízszer tízes méretű, kisebbik tornatermében, ahová egy nagy szőnyeg meg egy kisebb fér be, és ahol valamit nagyon jól csinálnak. „Ebben az iskolában hetente háromszor tudunk edzeni. Az iskola vezetésétől megkapjuk ezt a lehetőséget, de rendkívül fontos, hogy az önkormányzat lehetővé teszi az ingyenes teremhasználatot. A gyerekek nem szenvednek hiányt semmiben. Kapnak felszerelést, mezt, el tudunk utazni a versenyekre. Ezek elengedhetetlen feltételei a működésnek.”
„Kis csapat a miénk, hiszen mintegy harminc gyerek jár hozzánk edzésre” - mondja Károly, aki hovatovább négy évtizede oktatja az ifjú birkózókat a sportág fortélyaira. „Kis csapat, de nagy szívvel dolgozunk. A fiatalokat junior korukig neveljük, és mindig akad egy-egy tehetséges fiú vagy lány, akire érdemes odafigyelni.
Lenkó Károly és Petra Szigethalomban lakik, onnan járnak Dunaharasztiba az edzésnapokon. Olyankor összeszedik és magukkal hozzák azt a három gyermeket is, akik szintén Százhalombattán laknak. Taksonyban még egy fiú csatlakozik hozzájuk.
„Nagyon hasonló a gondolkodásunk a birkózásról” – nyilatkozza Petra az édesapjával folytatott munkáról. „Sok helyen megfordultam már, tehát mást is láttam, mást is fontosnak érezhetek, amit érdemes megtanítani. Ez nem baj, hogy egy gyerek több mindent lát tőlünk. Én a kisebbeknek adom meg az alapokat, apu pedig a nagyobbakkal foglalkozik. De van, amikor ez az egész borul.”
A Dunaharaszti MTK birkózó-szakosztálya hivatalosan 1997. január elsejétől működik. Már az ezt követő első évben, ’98-ban, korosztályos bajnokságot nyert Görögh Zoltán, akinek az édesanyja testnevelő tanár volt a Kőrösi Csoma iskolában. Alig telt el újabb néhány év, és a szakosztály fiataljai az országos ifjúsági csapatbajnokságon már a negyedik helyet szerezték meg.
„A szűkös anyagi lehetőség nem teszik lehetővé, hogy felnőtt versenyzőket menedzseljünk” – folytatja Lenkó Károly vezetőedző. „Ezért csak junior korosztályig neveljük a birkózókat. Ha „beszalad” egy jó garnitúra, akkor csodákat lehet velük csinálni. Magyarán kell némi szerencse is ehhez. Nincs itt különösebb titok. A munka és a légkör az, ami lökést adhat. Ha csak egyetlen tehetséget találunk, már akkor is érdemes ezt az egészet csinálni.”
„Szmik Attilának is végig kellett járnia a szamárlétrát. És egyáltalán nem volt sima az útja. Előfordult, hogy kiesett egy-egy versenyen, aztán jól szerepelt. Ezután megint jött egy harmadik hely a diákolimpián vagy a magyar bajnokságon, amivel nem volt kibékülve, tehát küzdött keményen tovább. Amikor elkezdett járni a Mr.Tusba, illetve a Csanádi Árpád Általános Iskolába és Gimnáziumba, akkor a válogatott edzések adtak neki pozitív lökést, Attila szemmel láthatóan stabilabbá vált. Nagyon szorgalmas volt mindig, és bár nem volt annyira tehetséges, mint az öccse, de kitartott. Ifi válogatott lett és helyezést szerzett a kadet Európa-bajnokságon. Először 85 kilóban versenyzett, de ott Veréb Pisti volt a legjobb. Aztán megürült a 96 kilósok helye, mert Kiss Gergő abbahagyta. Többen küzdöttek a helyért, de Attila került ki győztesen. Ez igazából a Csepel és a válogatott érdeme, ahol minden munkát keményen elvégzett. Ha annak idején azt mondtam neki, hogy ötször mássz fel a kötélre, ő tízszer mászott, ha száz fekvőtámaszt mondtam, akkor százhúszat csinált. Egyelőre ott tart, hogy a nemzetközi versenyeken képes kiugró eredményre, de a felnőtt Eb- és a VB-sikerekre még várnunk kell. Nagyon szeretném a dobogón látni világversenyeken, mert ő a szívem egyik csücske.”
Addig is a dunaharaszti műhelyben tovább folyik a munka, a tehetségek keresése, a beilleszkedés a centrumos szerveződésbe, amiről Lenkó Károly jó véleménnyel van. Ugyanakkor látja a veszélyét is annak, hogy a 12-13 éves tehetséges gyerekeket bizony a nagyobb klubok megpróbálják magukhoz csábítani. Márpedig ez a junior, illetve felnőtt kor előtt nem lenne kívánatos.
Mindenestre a dunaharaszti alapgondolat változatlan: kis műhely nagy szívvel próbál csodát tenni.
(Deák Horváth Péter cikke nyomán)
